2013. jún. 5.

Portré

Egy éven át tartó kényszerszünet után ismét alkot az ország egyik legjobb jazz énekesnője.

Fábián Juli szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy szünetelteti zenei karrierjét. Az énekesnő elárulta: komoly egészségügyi problémája miatt kényszerült erre a döntésre, ám mára teljesen meggyógyult.

"Úgy érzem, hogy most már jól vagyok. Szerettem volna megadni magamnak azt a nyugalmat és azt az időt, ami a gyógyuláshoz szükséges. Ez azért egy elég komoly történet volt ahhoz, hogy odafigyeljek rá. Egy nagyon fontos jelzés volt, hogy változtassak dolgokon a gondolkodásomban és az érzésvilágomban. Sok olyan dolog történt velem gyerekkoromban és fiatal koromban, amit helyre kellett tenni. Ezeken már dolgoztam előtte is, de a teljesítménykényszer és az önbizalom folyamatos ingadozása sok mindenbe belesodort. Minél több lemezt, fellépést, odafigyelést és szeretetet szerettem volna magamnak, és bármennyit is kaptam belőlük, nem volt elég. Amikor épp csönd volt, akkor teljesen kétségbe estem, hogy akkor nem jó amit csinálok?! Szóval meg kellett erősödnöm"



Az ország egyik legjobb jazz énekesnője azonban állítja: az elmúlt egy évben sikerült levetnie magáról a rossz gondolkodásmódot. Ezt leginkább az orvosainak és a szeretteinek köszönheti.

"Szerencsére szellemileg és gyógyászatilag is olyan közeg alakult ki körülöttem, amiben nagyon jól lehetett gyógyulni. Ott volt a családom, a partnerem, és az orvosaim. Erre az egészre persze rá is ment néhány kapcsolatom, de azért nem sajnálom, mert valószínűleg ez volt a sorsuk. Most úgy érzem, hogy megértettem ezt az üzenetet. Sokkal boldogabbnak és egyensúlyban lévőbbnek érzem magam"


Az egész beszélgetést itt visszanézheted: http://www.rtlklub.hu/most/40999_portre_a_portreban_azzal_az_enekesnovel_beszelget_barabas_ev

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése